"Nem vezet út a boldogsághoz. A boldogság maga az út."
W. Dyer
3. rész - TALÁLJ RÁ A SAJÁT UTADRA!
AZ ÚTKERESŐ GYAKORLAT
Ez az általam kipróbált legjobb módszer!
Egy zseniális gyakorlat arra nézve, hogy megtaláld
azt a területet, ahol kiteljesítheted az életed. Kiderül a végén,
hogy az éppen űzött foglalkozást valóban szereted-e,
a hivatásod-e, esetleg csak elviselt munka, ami többé-kevésbé a megélhetésedet biztosítja.
Tanfolyamaim során mindig örömmel látom a sok felismeréstől lelkes
arcot. Volt olyan résztvevő is, aki majdnem elrohant, hogy rögtön nekilásson a megvalósításnak. A most következő gyakorlat el fog vezetni a
belső energiaforráshoz.
Mindez azt bizonyítja számomra, hogy
a lehetőségek valóban bennünk vannak. Egy gyémánt a föld mélyén, amit csak
ki kell bányászni. Azonban a gyémántok kezdetben csak egyszerű köveknek
látszanak. Meg kell azokat csiszolni. S a gyémánt ragyogása sugárzik
majd a szívünkből, ha végre felfedezzük az utunkat. Nincs egyszerűbb
és lélekemelőbb módja, hogy akár anyagilag is elérjük az áhított szabadságot,
csak az, ha már ilyen módon helyére került az életünk. Most
gyémántot fogsz bányászni.
Lássuk!
-
Egy üres lap bal oldalára írd le egymás alá mindazt a cselekvést,
amit szeretettel szoktál végezni! Bármi konkrét szóba jöhet, kirándulás,
fotózás, főzés, nyelvtanulás, levelezés, barkácsolás, utazás, beszélgetés stb.
-
Közben ne gondolkozz azon, hogy vajon lehet-e azzal pénzt
keresni vagy elismerik-e, netalán kinevetik. Ne engedj az
előítéleteknek! Írj le mindent, ami eszedbe jut! Senkinek nem
kell megmutatnod.
-
Fontos, legalább 20 dolgot írj! Többet lehet, de kevesebbet
nem. Csak azután lépj tovább, ha megvan a lista. Kerüljön
fel arra minden, ami csak eszedbe jut. Úgy írj, mintha a jövőben már csak
azt tehetnéd, ami viszont kimarad, azt többet soha. Szánj rá pár percet!
.
.
.
Ha befejezted, jöhet a következő lépés.
Gratulálok! Elkészült a lista. Azt tapasztalom, hogy általában
10-12 tétel után megakad a többség, majd gondolkodóba esik: - vajon mit
is szeretek csinálni? Ez már önmagában is jó teszt, ami
megmutatja, hogy mennyire változatos az életed élvezeti része.
Ha elakadtál, akkor itt egy kis extra segítség >>
Most jön a lényeg!
-
A listából válassz ki hármat, amelyek a legközelebb állnak Hozzád, melyeket a leginkább élvezel! Karikázd is be!
-
Csak hármat választhatsz! A három legkedvesebbet. Tedd fel a
kérdést: melyik lenne az a három, amelyeket megtartanám, ha az
összes többit el kéne dobnom? Mérlegeld nyugodtan...
.
.
.
Sikerült?
Remek! Nem volt könnyű, ugye? A feladat nehezebb része talán mégis
csak most következik. Legyél kreatív!
1. Összevetés
Gondold végig:
Jegyezz le mindent, ami felmerül!
Amennyiben a válasz pozitív, tehát harmónia van e tevékenységek
közt, sőt mi több, talán nem is különböznek egymástól, akkor Te
valójában "munkanélküli" vagy. Fogadd őszinte elismerésemet!
Te a hobbidnak, a hobbidból élsz, és ez a legcsodálatosabb, ami történhet.
Ugyanis a munka fogalma negatív töltéssel bír
az emberek többségének elméjében. ("munka az, amit nem szívesen csinálok
és ráadásul rosszul is fizetik")
Az igazság az, hogy kevesen vannak, akik csak a kedvteléseiknek
élnek. Ők gyakran anyagilag függetlenek, vagy legalábbis jó
úton járnak, hogy realizálják a szabadság magasabb szintjeit. Mindenekelőtt maradéktalanul
élvezik azt, amit tesznek. Ez a kulcs az igazi, tágabban értelmezett gazdagsághoz!
Nem azt várják, hogy mikor jár le a munkaidő, hanem hogy mikor
kezdhetik újra. Óriási különbség!
(Az anyagi függetlenség megalkotásáról is tanulnál? OK, de menjünk sorban!)
Ha Rád nézve még nem igaz a fenti állítás, akkor ne csüggedj,
itt az alkalom, hogy fordíts a helyzeten. Folytasd a gyakorlatot! Menni fog.
2. Keresés, megalkotás
Az utolsó szakaszban kiderítheted, hogy mi az a tevékenység (ha
úgy tetszik, munka), amelyre rátalálva már az előző pontnál elégedetten
hátradőltél volna a székedben. Engedj teret a gondolataid szárnyalásának!
Vegyél elő egy másik üres lapot és a lap tetejére írd fel a három kedvenc
tevékenységedet egymás mellé! Az alábbi kérdéseket tedd fel saját
magadnak. Alakíts ki pozitív és alkotó hozzáállást! Ha egyedül
vagy, akkor mond ki hangosan!
Kezdd egy filozofikus kérdéssel:
Folytasd közvetlen kérdésekkel:
-
Kereshetnék-e pénzt, ha csak ezekkel foglalkoznék?
-
Mi lenne, ha kiegészítő tevékenységként csak ezeket tenném?
Szinte látom, hogy most többen mosolyognak. Tanácsom: ne nevesd
ki magad, mert azzal csak korlátokat állítasz, pont úgy, ahogy
az van hatással Rád, amikor mások nevetnek ki Téged!
Egyszer valaki
azt kérdezte tőlem, hogyan is kereshetne pénzt azzal, ha mozifilmeket
néz? A válasz egyszerű. Legyen filmesztéta, kritikus, publikálja
véleményét... És aki enni szeret a legjobban? Haha! Legyen
szakács, kísérletezzen, írjon könyvet egyedi receptekből, készítsen weboldalt,
nyisson éttermet, szállítson házhoz, tartson tanfolyamot a témában
stb.
Előítéletek nélkül írj le mindent! Csak jó válasz létezik.
-
Ki foglalkozik ilyesmikkel, akitől tanulhatnék?
-
Kik támogatnának?
-
Mivel rendelkezem ahhoz, hogy elkezdjem?
-
Mivel nem rendelkezem?
(Előnyös, ha már most e kérdésekre is tudsz válaszolni. Ha
nem, az sem baj, ugyanis a célok kitűzésének tárgyalása után a tervezés
és a gyakorlati megvalósítás szakaszában ezekkel még lesz alkalmad foglalkozni.)
-
Mi lenne az a hivatás, amit szívesen végeznék, és kapcsolatban
van a három vagy legalább az egyik kiválasztott tevékenységemmel?
-
Hol van olyan hely, ahol ezt gyakorolhatom?
-
Kik segíthetnek abban, hogy megtaláljam?
-
Mire van szükségem a váltáshoz?
-
Mik a jelenlegi legnagyobb akadályok?
-
Mit szólna a környezetem, ha ezt csinálnám?
A kérdéseket még hosszan sorolhatnám, de a továbbiakat már Rád bízom. Lényeg az,
hogy egyre több azonosítást végezz. Minél több az információ,
annál több a lehetőség, és annál több összefüggésre látsz majd rá. Ismét bíztatlak, írj le mindig mindent! Ez jellemzi a sikeresen gondolkodókat.
Záró gondolatok a gyakorlathoz
Biztosra veszem, hogy sok új ötletet kaptál a fenti gyakorlat által, amit
hasznosíthatsz, és amelyek segítségével kimozdulhatsz akár még egy kilátástalannak
hitt helyzetből is. Tudom milyen az, én szintúgy voltam már sok hasonló
szituációban. Azonban mindig beláttam, hogy a változtatás a lehetőségeim
körén belül van. A kört bármikor tágíthatom, sőt a
korlátokat egytől-egyig le is rombolhatom. Hiszen azokat is én magam hoztam létre.
A gyakorlaton érdemes idővel újra végig menni, s ellenőrizni az
aktuális állapotot. Ha van kedved, mutasd meg családtagjaidnak is. Együtt elvégezve - előítéletektől és
a romboló kritikától mentesen - talán még nagyobb ráeszmélésben lehet részed,
ha konstruktívan, egymást építő szándékkal beszélitek meg a válaszokat.
Bátran megtéve ezt a lépést, sokkal közelebb is kerülsz majd a szeretteidhez.
Ezzel a gyakorlattal sikerült megalapoznod a továbbiak befogadását. Akkor hát, irány...
A következő lépés >>
<< Vissza Kérdezz! Az oldal tetejére > Tartalom < << Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő >>
|